Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola

 „Vigyázat!” Digitális Tudásbánya című nyertes KA1-es Erasmus+ projektünk 2 éve
Turainé Simonics Cecília, koordinátor beszámolója
BMÁKI 2016. március 8.
A KA1-es – munkatársaink továbbképzését célzó –, „Vigyázat!” Digitális Tudásbánya című projektünk idén a második, záró évéhez ért. A tavalyi 5 kolléga továbbképzése után (ketten exeteri hospitálással összekötött kéthetes angoltanfolyamon, ketten ciprusi angoltanfolyamon vettek részt, 1 tanár pedig német partneriskolánknál hospitált) idén szeptemberben újabb 2-2 tanár jutott el Ciprusra angoltanfolyamra, illetve Székelyföldre hospitálni.
A második félévben további 6 kollégánk mobilitását szerveztük meg: hárman Exeterbe, ketten finn partneriskolánkhoz, egy tanár pedig a német partneriskolánkhoz utazik tapasztalatokat gyűjteni. Ezzel összesen 15 kollégánk külföldi továbbképzése, illetve körülbelül ugyanennyi tanár helyi nyelvi továbbképzése valósul meg az elnyert 27761 euróból a projekt két éve alatt. Van olyan kollégánk, aki ennek a projektnek köszönheti, hogy már angolból is rendelkezik B2 szintű nyelvvizsgával.
Így egyre többen tudnak bekapcsolódni a folyamatosan zajló nemzetközi projektmunkába, amely lassan másfél évtizedes múltra tekint vissza iskolánkban. Valamint kollégáink jobb nyelvtudása nagy segítség önképzésükhöz is, hiszen sok hasznos szakmai anyag, internetes továbbképzés idegen nyelven érhető csak el.
Végezetül célkitűzésünk Moodle rendszerünk gazdagítása minden kollégánk számára hozzáférhető hasznos szakmai anyagokkal, a megszerzett új ismeretekkel, a mobilitásokban résztvevő kollégák beszámolóival. Ezzel is növekszik iskolánk digitális kihasználtsága, és megvalósul az az állandó fejlődés, ami intézményünk egészét jellemzi.

tantárgyból


Felsős versenyeredmények 2014

 

Azidén elsőként magyar nyelv és irodalom tantárgyból értek el diákjainkkiemelkedő eredményeket a felső tagozaton.

AVolf György Nyelvi Versenyen az 5. a 6. és a 7. évfolyamosok versenyében is 1. helyezést értek el diákjaink.

5.évfolyamon 1. helyezett Csepei Krisztina 5.c, 4. helyezett Mészáros Emma 5.c osztályostanuló. Felkészítő tanáruk: Koza Tímea tanárnő

6.évfolyamon 1. helyezést Paczolay Nagy Anna 6.d, 3. helyezett Ambrus Vivien 6.d osztályos tanuló.Felkészítő tanáruk: Kruppa Rita tanárnő.

Ahetedik évfolyamon 1. helyezést ért el Hujber Alíz 7.a, 2. helyezést WernerVivien 7.a, 4. helyezést Egervári Glenda 7.c, 6. helyezést Nóbik Dániel 7.bosztályos tanuló. Felkészítő tanáraik: Német Nóra, Kardos Csilla és BalognéSzakács Adrienn tanárnők.

A8. évfolyamon 6. helyezést ért el Salgó Kincső és Havasi Zsombor 8.bosztályos tanulók. Felkészítő tanáruk: Zsugonits-Kovács Judit tanárnő.

Hetedikestanulóink a megyei Bolyai magyar nyelvi versenyen is kimagasló eredménnyel szerepeltek.A 7.a osztály csapata – kiváló versenyzéssel - megyei 2. helyezéstszerzett.

Acsapat tagjai: Bernáth Marcell, Hajtó Balázs, Hujber Alíz, Werner Vivien ,felkészítőtanáruk: Német Nóra tanárnő volt.


Jungné Font Judit

igazgatóhelyettes


“SZÉP MAGYAR BESZÉD” VERSENY


Versenyeredmények

GIMNÁZIUMI KATEGÓRIA

A versenyző száma

Szóbeli

Írásbeli

Összpontszám

Helyezés

G1

36

2,5

38,5

X.

G2

37

0

37

XIII.

G5

45

0,5

45,5

III.

G6

41

4

45

IV.

G7

45

2,5

47,5

I.

G9

36

0

36

XV.

G12

36

2,5

38,5

X.

G14

36

1

37

XIII.

G15

28

0

28

XVII.

G16

41

0,5

41,5

VII.

G17

41,5

3,5

45

IV.

G19

47

0

47

II.

G21

44

0

44

VI.

G22

41

0

41

VIII.

G23

36

2

38

XII.

G24

39

0

39

IX.

G25

32

0

32

XVI.


SZAKKÖZÉPISKOLAI KATEGÓRIA

A versenyző száma

Szóbeli

Írásbeli

Összpontszám

Helyezés

SZ2

86

0

86

X.

SZ4

92

0,5

92,5

VI.

SZ5

87

0

87

IX.

SZ6

75

0

74

XIII.

SZ8

78

0

78

XII.

SZ10

109

2

111

II.

SZ11

89

0

89

VIII.

SZ13

91

0

91

VII.

SZ15

83

0

83

XI.

SZ18

117

0

117

I.

SZ19

106

2

108

IV.

SZ21

98

0

98

V.

SZ22

110

0

110

III.



TANULMÁNYI EREDMÉNYEK 2012/2013

Novák Benedek  4. c osztályos tanuló a Herman Ottó Természetismereti versenyen   országos döntőjében 1. helyezést ért el.

 Kollmann Eszter 4.d osztályos tanuló 1. helyezést ért el a Tanítók Egyesülete által szervezett VII.  Országos Prózamondó versenyen.



 SPORTEREDMÉNYEK

 Ambrus Vivien  4.d osztályos tanuló legfrissebb RSG eredményei:

- Budapest Bajnokság  1. helyezett  (szabad gyakorlat)

- Regionális diákolimpia  1. helyezett  (labda)

- Varazdin nemzetközi verseny 2. helyezett  (labda)


TANULMÁNYI EREDMÉNYEK

Tanulmányi versenyek a második félévben

  London Bridge országos angol nyelvi versenyen 739  6. évfolyamos  tanuló vett részt.

 Az országos döntőt a Budapesti Műszaki Egyetem Központi épületében rendezték meg 2012 május 6-án (vasárnap), ahova 71 iskola, 126 tanulója jutott be.

 A korábbi fordulókon való eredményes szereplése révén, iskolánkat Fehér Dóra 6.b osztályos tanuló képviselhette, aki a legjobb 126 között a 10. helyezést szerezte meg.

 Teljesítményéhez gratulálunk!

Font Judit

igazgatóhelyettes


2012.március 29.én a Zimándy Ignác Általános Iskolában rendezték meg az ötödik és hatodik osztályosok angol nyelvi Spelling Bee'  elnevezésű betűzési, kiejtési versenyét.


TANULMÁNYI EREDMÉNYEK

Wolf György helyesírási versenyen 5. helyezést ért el Nagy András Kornél (6. évfolyam), 8. évfolyamon 1. helyezett lett Pesznyák Dávid, 2. helyezést ért el Gódor Bence, 4. helyezett lett Farkas Anna és 6. helyezett Fábián Adrián.

 9-10. évfolyam: 1. helyezett lett Martin Dóra, 2. helyezett Göttli Nóra, 3. helyezett Káposztás Cintia, 4. helyezett Csáki Edina, 5. helyezett Nyíri Blanka és 6. helyezett Kun Dorottya Nóra.

11-12. évfolyam: 2. helyezést ért el Megyeri Kitti, 3. helyezett Bolyos Anna, 4. helyezett lett Zámbó Bianka, Benda Fruzsina és Korán Anna.

Bolyai Matematika csapatverseny megyei fordulóján 6. helyezést ért el a 3. osztályosok Tudorkák csapata: Kőris Lili, Füzesdi Boldizsár, Mészáros Máté és Novák Benedek. 8. helyezést ért el a 7. évfolyamosok Baglyok csapata: Göttli Bálint, Ortutay Adrienn, Sebők Lili, Szabó Balázs.

Bolyai Anyanyelvi csapatversenyen az első hat közé jutott a 8. osztályosok csapata: Áldott Béla, Gódor Bence, Farkas Anna és Pesznyák Dávid. 8. Helyezést ért el a 4. osztályosok csapata: Bernáth Marcell, Hujber Alíz, Kovács Ádám, Turcsányi Flóra.

 Gratulálunk!


2012.március 29.én a Zimándy Ignác Általános Iskolában rendezték meg az ötödik és hatodik osztályosok angol nyelvi Spelling Bee'  elnevezésű betűzési, kiejtési versenyét.

Örömmel számolunk be arról, hogy a Bálint Márton Általános és Középiskola diákjai nyerték meg mind az ötödikesek, mind a hatodikosok versenyét,

továbbá az alábbi szép eredmények születtek.

 5. évfolyam: 1. Felber Sándor 5.b

 4. Szabó Zalán 5.b

 6.évfolyam

 1. Fehér Dóra 6.b

 2. Tóth Dorina 6.b

 3. Szekerényi Noémi 6.a

 4. Burján Alex 6.a

 Valamennyi versenyzőnket dicséret illeti.


Font Judit

igazgatóhelyettes


.

h k s c p s v
 
 
 
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 
 
 
 


Green box


Duna Szimfonikus zenekar

2015. márc. 15.

Diákolimpia BMÁKI

Farsang átvezető tagozat 2015.  

Együtt szaval a Nemzet 2015.